Blokklánc Színes

Denver városa a választásokat már a blokkláncon tartja

A helyi önkormányzati választások idén blokkláncalapon lesznek megtartva. Ha sikeres lesz, később az egész USA-ra kiterjeszthetik.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Egy amerikai város arra készül, hogy a blokklánc-technológia segítségével tárolja és kövesse nyomon a szavazatokat a következő, májusi önkormányzati választásokon. A távol lévők mobil-applikáció segítségével szavazhatnak.


Olvastad? Arizona simán elfogadná adófizetésre a kriptopénzt


A coloradói Denver nemrég bejelentette, hogy egy új pilotprogramot indít, amely segítségével lehetővé teszi a tengeren túli szavazók, valamint a szolgálatot teljesítő katonai állomány számára, hogy egy blokkláncalapú okostelefon-alkalmazással szavazhassanak. A kezdeményezés a Tusk Philantropies és a Voatz rendszereivel való együttműködés révén jöhet létre.

A Voatz technológiáját korábban már Nyugat-Virginiában is felhasználták, ahol a szolgálatban lévő katonai személyzet használhatta a szoftvert az állam 2018-as általános választásokon. Elindulása óta a startup több mint 30 pilotot folytatott már le sikeresen, az eddigi legnagyobb szavazásukon pedig 15.000 szavazat haladt rajtuk keresztül.

Szép új világ

Jocely Bucaro, a denveri önkormányzati hivatal választásokért felelős igazgatóhelyettese elárulta, hogy a Denveri Választási Osztály kiemelten fontosnak tartja az új technológiákat, melyek segítségével még egyszerűbbé és átláthatóbbá kívánják tenni a szavazásokat mindenki számára.

Ebben a pilotprogramban való részvétel teljesen beleillik a küldetésünkbe. Úgy véljük, hogy a technológiának megvan a lehetősége arra, hogy egyszerűbbé és biztonságosabbá tegye a választásokat, nemcsak a hivatásukat végző katonák és a tengeren túli lakosság, hanem a fogyatékossággal élők számára is, akiknek így lehetőségük nyílik az önálló és privát szavazat leadására, mobiltelefonjaik technológiáit kihasználva.

Ahhoz, hogy az arra jogosultak ilyen módon vehessenek részt a választáson, be kell nyújtaniuk a távolról történő szavazásra vonatkozó kérvényt, valamint el kell végezniük egy azonosítási folyamatot a Voatz alkalmazáson keresztül.

Az alkalmazás használata azt jelenti, hogy a távolról szavazók számára nem szükséges kinyomtatni és beszkennelni a szavazati lapot, ahogyan ez eddig zajlott. Ezen felül a szavazók megbizonyosodhatnak majd arról is, hogy szavazatukat tényleg felvették-e, amely lehetőségre a hagyományos rendszer esetében nem volt lehetőség.


Korábbi cikk: Georgia állam is elfogadhatja a kriptopénzes adófizetést


Legfelsőbb szintű támogatás

Az USA Nemzeti Kiberbiztonsági Központja (NCC) szintén részt vesz a projektben. Vance Brown vezérigazgató „izgatottan várja a Voatz, a Tusk Philanthropies és Denver közös együttműködését”.

„Ez az együttműködés jól mutatja, hogy az olyan innovatív technológiák támogatása, mint mondjuk a blokkláncalapú mobilszavazás, megvédhetnek a kibertámadásoktól, amelyek sok gondot okoznak modern világunkban” – mondta, majd kijelentette:

A blokklánc választási rendszerben való alkalmazása biztonságos, auditálható, átlátható és pontos szavazatszámlálást biztosít, valamint megnöveli a választási rendszer sérthetetlenségét.

Azt is hozzátette, „ha a rendszer hatékonynak bizonyul, az Egyesült Államoknak jóval általánosabban kellene majd alkalmaznia ezt a technológiát”.


Még mindig USA: Adómentessé tenné a kriptopénzeket egy volt kritikus


(CoinColors, a CoinDesk alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS