Bitcoin Blokklánc Gazdaság

Bevezette a bitcoinváltást a liechtensteini posta

A kriptoéllovasnak számító kis európai herceg­ség mellett más országok is mozgolódnak. Bemutatjuk a francia és az amerikai helyzetet.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Liechtenstein hivatalos postahivatalaiban a svájci Värdex Suisse blokkláncvállalattal való együttműködés révén mostantól bitcoint is lehet vásárolni. A szolgáltatásról ezt közölték:

Semmiben sem különbözik a hagyományos pénzváltó szolgáltatásoktól, amelyek mindig is részét képezték a Swiss Post szolgáltatáspalettájának. A fogyasztó egy fizikai kriptotárcát kap, amely tartalmazza a tároláshoz szükséges publikus és privát kulcsokat.

A közlemény szerint a bevezető fázis után a fogyasztóknak lehetőségük lesz más kriptopénzekre is átváltani fiat pénzeiket. Ezek között lesz az ether, a litecoin, a bitcoin cash és az XRP is.

A tokenizált mintagazdaság

Liechtenstein a maga 37.800 lakosával egyike a világ leginkább kriptobarát országainak. 2018 júniusában vezettek be egy blokklánccal kapcsolatos törvénycsomagot, a Blockchain Act-et, melynek  célja, hogy a 160 négyzetkilométernyi hercegségből egy valóságos kriptoközpontot teremtsenek az intézményi befektetők számára. Liechtensteinben például egy blokkláncvállalkozás akár saját bankszámla nélkül is megalapításra kerülhet, mivel a Bank Frick, az ország vezető pénzintézete közvetlen módon is elfogad bitcoint.


Egy éve írtuk: Kriptopénz-befektetést kínál egy liechtensteini bank


2018 februárjában Alajos koronaherceg a CNBC-nek azt nyilatkozta, úgy véli, hogy a bitcoinba történő befektetés segíthet családjának abban, hogy visszaállítsák gazdagságukat. Szintén komolyan foglalkoztatja, hogyan lehetne felhasználni a blokkláncot a monarchia napi szintű irányításában.

A blokklánchelyzet fokozódik

Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban egyfajta „kriptoháború” zajlik, amelynek fókuszában a feltörekvő digitális gazdaságban szerzett elsőség áll.

2018 decemberében például a francia parlament arra sürgette a kormányt, hogy fektessen blokkláncprogramokba 500 millió eurót. Ennek célja az lenne, hogy Franciaországot „blokkláncnemzetté” tegyék. Jean-Michel Mis francia képviselő ezzel kapcsolatban így fogalmazott:

2019 a blokklánc éve lesz Franciaországban. Ez a tízéves technológia a kísérleti fázisából az ipari implementáció fázisába lép át. Szemtanúi leszünk, ahogy lassan beszivárog a mindennapjainkba.

Hasonló véleményen van Laure de La Raudière is, aki arra ösztönzi Franciaországot, hogy minél mélyebben ássa bele magát a technológiába, még mielőtt Kína és az Egyesült Államok tenné meg ugyanezt. A politikus kijelentette:

Franciaországnak úttörő taktikát kell alkalmaznia ezzel kapcsolatban. Megkongatom a harangot: ideje befektetni, és ehhez francia, valamint európai forrásokat is be kell vonnunk.

A francia mozgolódás előremutató: Jean-Michel Mis és Laure de La Raudière képviselők eddig együtt összesen 20 beadványt adtak be a blokklánc mainstream adoptációjának elősegítésére.

Az amerikaiak is hajtanának

Az Egyesült Államokban eközben Warren Davidson és Darren Soto kongresszusi képviselők még 2018 decemberében mutatták be a Token Taxonomy Act-et. A TTA célja, hogy az ICO-kat és a kriptopénzeket mentesítse az amerikai értékpapír-törvények alól.

Davidson azt mondta, hogy a jogalkotás „finomhangolása” szabályozói tisztánlátást hozhat a kriptopiacra, és azt biztosítaná, hogy az Egyesült Államok versenyképes maradjon ebben a virágzó ágazatban.

Olyan pontos és világos szabályozói keretrendszerre van szükségünk, amely egyértelmű helyzetet teremt az ICO-piacon

– mondta Davidson a CNBC-nek még 2018 júniusában. A képviselő ezzel arra célzott, hogy fontos elkerülni a túl szigorú törvényeket, amelyek elfojtják az innovációt, és versenyhátrányba helyezik az Egyesült Államokat. A blockchain-technológia jelenlegi helyzetét párhuzamba állítva az internet elterjedésének korai szakaszával, ezt mondta:

Az internet hőskorában a kongresszus olyan törvényt fogadott el, amely stabilitást teremtett és ellenállt a piac túlszabályozásával kapcsolatos kísértésnek. Az a szándékunk, hogy hasonló eredményt érjünk el az amerikai gazdaság és amerikai vezetés számára ebben az innovatív ágazatban is.

Hozzátette még, hogy a törvényjavaslat biztosítja majd az amerikai piacok versenyképességét akár Szingapúrral, Svájccal és más, agresszívan feltörekvő blokkláncgazdaságokkal: „A virtuális valutáknak, valamint a mögöttes blokklánctechnológiáknak komoly lehetőségük van arra, hogy a gazdasági növekedés húzóágazatává váljanak. Éppen ezért kell biztosítanunk, hogy az Egyesült Államok az élvonalban legyen.”


Kapcsolódó:
A blokklánc körül legyeskedik a magyar politika
Nélkülünk jött létre az Európai Blokklánc Szövetség


(CoinColors, a CCN alapján.)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS