Altcoinok Tőzsde Színes

PayPalon a Coinbase, jön a Revolut Bank [hírösszefoglaló]

ICO-t és kriptopénzt indítottak a kameruni szakadárok | Letartóztatták a kolozsvári Coinflux kriptováltó vezetőjét. Hírösszefoglaló.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 



Hírösszefoglaló – 2018. 12. 16.


Összefogott a PayPal és a Coinbase

Hamarosan PayPal-ra is kiutalhatjuk Coinbase-fiókunk egyenlegét. Az amerikai felhasználóknak most vált elérhetővé a lehetőség, más országok lakói pedig a tervek szerint valamikor 2019-ben használhatják majd az új szolgáltatást. A két pénzügyi vállalat együttműködése egyébként 2016-ban kezdődött, igaz, akkor még csak kriptovásárlás szintjén, és az akkori integráció technikai nehézségek miatt megszűnt.

A mostani lépéssel a piacvezető Coinbase továbbfejleszteni igyekszik az elmúlt néhány hónapban aktívan bővíteni kívánt szolgáltatásai körét. Nemrég egy közleményben jelentették be, hogy vizsgálják 31 új kriptopénz bevezetésének lehetőségét. Ennek érdekében elkezdték az együttműködéseket a helyi bankokkal és a szabályozó hatóságokkal, hogy a lehető legtöbb joghatóság támogatását élvezzék. (Cointelegraph)


Kapcsolódó: Naponta 2,7 millió dollárt keresett a Coinbase


Őrizetben a román kriptováltó vezére

Őrizetbe vették Vlad Nistort, a Coinfluxnak, Románia legnagyobb kriptováltójának vezérigazgatóját. A kérelem az Egyesült Államok részéről érkezett, a vád pedig csalás, szervezett bűnözés, valamint pénzmosás volt. Minderről a helyi Mediafax hírportál számolt be csütörtökön. A letartóztatást követően a váltó közzétett egy bejelentést, miszerint felfüggesztették az összes kriptopénzváltást, mivel a vállalat bankszámláit befagyasztották. Hozzátették, hogy a nyomozás miatt szintén elérhetetlenné váltak a platform bizonyos részei.

A kolozsvári székhelyű, 2015-ben alapított Coinflux egy online kriptokereskedési platform, amelyen a cég beszámolója szerint több mint 200 millió euró értékű bitcoin, ethereum, litecoin és ripple cserélt gazdát az elmúlt 3 év alatt. (Cointelegraph)


Kapcsolódó: 4 milliárd dolláros pénzmosással vádolják a BTC-e tőzsde főnökét


ICO-t indítottak a kameruniak

Saját kriptopénzt hoznak létre a kameruni szakadárok. A félig autonóm Ambazónia szeparatista kormánya bejelentette, hogy elindítanak egy saját, független, AmbaCoin nevet viselő, blokkláncalapú pénzt. A QZ Africa jelentése szerint már több mint 20.000 tokent értékesítettek az ICO előtti fázisban, a teljes elérhető 100 millióból. Az ICO a tervek szerint december 24-én startol el, 1 érme 25 dollárcentet ér majd, jövőbeni értéke pedig Ambazónia természetes erőforrásai, valamint a jövőbeni államkincstár alakulásától függ majd.

Rögtön észrevehető a venezuelai unokatestvérével, a petróval való hasonlóság, és mint ahogy ez utóbbi esetében sem világos jelenleg még sok részlet, a kameruni változatnál is maradnak bőven kérdőjelek a működőképességet illetően. (CCN)


Tipp: Összes cikkünk Venezuela kriptopénzéről a #Petro címke alatt


Bank lesz a Revolutból

Zöld utat kapott az Európai Központi Banktól a Revolut – számolt be róla a Bitcoin Bázis. Ez azt jelenti, hogy hamarosan az európai felhasználók számára is elérhetővé válnak a mobilos pénzügyi szolgáltatásokat kínáló népszerű fintech banki szolgáltatásai, amely többek között bankszámlát, folyószámlahitelt, személyi kölcsönt, valamint más hagyományos banki termékeket foglal magában.

A cég elmondta, hogy a platform még fejlesztés alatt áll, bevezetését pedig 2019-re tervezik, először Litvániában. A vállalattal kapcsolatos hírek azért is fontosak, mivel tavaly júniusban rendszerük segítségével a nagyobb kriptopénzek vásárlását is elérhetővé tették. A rendszer pillanatnyilag 5 kriptovalutát és 25 fiat pénzt támogat, köztük a forintot is. (Bitcoin Bázis)


Kapcsolódó: 3 millió felhasználónál jár a Revolut


(CoinColors összeállítás)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS