Bitcoin Altcoinok Színes

Óvatosabb lett a német kriptobefektetési kedv

think0

Helyi kormányügynökségi felmérések szerint a németek negyede ugyan vásárolna kripto­pénzt, de sokan ítélik kockázatosnak a befektetést.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Az amerikai fiatalok után most a németek véleményét is megtudtuk a szászországi és hesseni fogyasztói központok felméréseiből. Ezek a nonprofit kormányügynökségek elsősorban fogyasztóvédelemre és tanácsadásra szolgálnak – néha azonban egy-két kérdőív összeállítására is jut idejük.


Korábban írtuk:
Hódít a kriptovaluta az amerikai diákok között
Amerikai fiatalok: Inkább a bitcoin, mint a dollár


Két szövetségi állam ügynöksége egy közös felmérést készített az internetfelhasználók körében. A helyi Wirtschaftswoche üzleti médium szerint a kérdőívet 1000 német: 18 és 39 év közöttiek töltötték ki.

A megkérdezettek több mint fele – pontosabban 55 százaléka – mondta azt, hogy már hallottak a kriptopénzekről. Ezen arány 77 százaléka azonban jelenleg nem szívesen fektetne digitális eszközökbe.

Túl kockázatos

A kriptopénzeket illető veszélyekkel kapcsolatban a résztvevők 70 százaléka úgy vélekedik, hogy a kriptokereskedés kockázatos, vagy nagyon kockázatos. A kiadvány megjegyzi, hogy erős összefüggés van a kockázatról kialakított vélemény és az életkor között. Miközben a 30 és 39 év közöttiek 54 százaléka gondolja úgy, hogy az ilyen jellegű befektetésekkel óvatosan kell bánni, a 18 és 29 évesek 28 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy kriptovalutákat vásároljon.

A kérdőív egyébként maga is figyelmeztetően viszonyul a digitális valutákba történő befektetésekhez. Wolf Brandes, a hesseni fogyasztói központ pénzpiaci csapatának vezetője azt írta:

A befektetőknek tudniuk kell: a kriptopénzek befektetés szempontjából nem rendelkeznek hivatalos piaccal. Nincs szabályozás, vagy befektetői védelem.

Nincs új a nap alatt

A kriptopénzekhez való szkeptikus hozzáállás a német kormány körében is általános. Szeptemberben Olaf Scholz, német pénzügyminiszter állította azt, hogy a digitális valuták nem válthatják fel a fiat pénzt, valamint hozzátette, hogy „gazdaságilag nincs jelentőségük”. A többi ellenlábashoz hasonlóan az egész piacot a 17. századi holland tulipánmániához hasonlította.

Hasonló felméréseket végeztek egyébként nemrég az Egyesült Államokban is. Egy legutóbbi YouGov Omnibus kutatás megállapította, hogy az amerikai huszonévesek a legérdekeltebbek a kriptopénzekben – 36 százalékuk mondta, hogy inkább használná a digitális valutákat, mint a dollárt. Egy másik, szintén amerikai felmérés, melyet a Clovr elemzőcég folytatott le, rámutatott, hogy az ilyen digitáliseszköz-jellegű befektetések a huszonéves férfiak körében a legnépszerűbbek, évente pedig 75-100 ezer dollárnyi jövedelemre tesznek így hasznot.


További cikkeink a témában a #felmérés címke alatt


(CoinColors, a Cointelegraph alapján | Felhasznált kép: Gabriel Oliveira / deviantART)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS