Altcoinok ICO Színes

Kim Dotcom saját kriptopénzzel üzen hadat a kiadóknak

Az internet vegyes megítélésű figurája most leggyűlöltebb ellenségeivel, a kiadókkal készül felvenni a harcot. Akár jól is elsülhet.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Mostanában Kim Dotcom is állandóan a kripto körül ólálkodik, kb. mint a másik nagy fenegyerek, McAfee. Kim saját kriptopénzzel rendelkező platformja már régóta lázban tartja a közösséget, most viszont újabb részletek derültek ki róla. A tervek szerint a kezdeményezés lehetővé teszi majd a tartalomkészítők számára a közvetlen bevételszerzést, ahelyett, hogy közvetítőkre vagy harmadik félre hagyatkoznának.

Kiadók: közeleg a vég

A digitális kiadói iparágat többek között a csalások és a szerzők alulfizetése miatti kritikák jellemzik. A legtöbb ilyen probléma oka az ágazat máig átláthatatlan természetében és annak hagyományosan rendkívül centralizált beállítottságában keresendő.

A felhasználók ráadásul a kiadók mellett a reklámágazatot is büntetik. 2016-ban az Adobe felbecsülte a globális reklámbevételek veszteségeit, melynek összegét 42 milliárd amerikai dollárban állapította meg. Ezek a veszteségek főleg a felhasználók reklámblokkoló tevékenységéből erednek.

Közvetlen csatorna

Kim Dotcom rendszere arra az egyszerű igényre épül, hogy a szerzők és a tartalomfogyasztók közvetlen üzleti kapcsolatban lehessenek egymással. A white paperben lefektetett célok között olyan problémák megoldására is ígéretek vannak, mint például a csalások kiszűrése, illetve a személyazonosság-lopások kockázatának csökkentése.

Kim Dotcom és a Megaupload sztori

Kim Dotcom most a szerzői jogok élharcosaként készül fellépni, ám az amerikai hatóságok szerint gigantikus vagyonát pont azok megsértéséből szedte össze. Na de ki is ő valójában?

Kim Dotcom (eredeti neve Kim Schmitz), német származású üzletember, sokak szerint szélhámos, sokak szerint szabadságharcos. A „kalózkirály”, aki először a dotcomkorszakban szedte meg magát. Nevéhez fűződik minden idők legnagyobb fájlcserélőbotránya, melynek zárójeleneteként az FBI és az új-zélandi rendőrség helikopterekkel és kommandósokkal rohamozta meg az általa üzemeltetett Megaupload fájlmegosztó aucklandi főhadiszállását 2012-ban. A fogásra jellemző volt, hogy a teljes internet teljes adatforgalmának 4-5 százalékát(!) ez az egy weboldal és a mögötte álló több száz szerver adta akkoriban.

Kim Dotcom az általa a kiadók ellen vívott „szabadságharcában” többek között olyan sztárokat tudott maga mögé állítani, mint pl. Will.i.am, Kanye West, Jamie Foxx, Kim Kardashian, Floyd Mayweather vagy Serena Williams. Az ellene irányuló hatósági fellépést a kiadók támadásának tulajdonította, majd a Megaupload bezáratása után a MEGA fájlmegosztóval vágott vissza, amely a mai napig is üzemel. Az új alapokra helyezett fájlmegosztót már úgy tervezte meg, hogy az adatok végponttól végpontig titkosítva legyenek a szerver és a felhasználó között, így a későbbiekben ne lehessen felelősségre vonni a szolgáltatót a tárolt tartalmak miatt.


Kim Dotcom hollywoodi elemekkel bőségesen teleszőtt életútja
végigkövethető az Indexen.

 

Kulcs a titkosítás

Annak érdekében, hogy a szerzők bevételhez jussanak digitális tartalmaikból, titkosítják termékeiket. Ezért a fogyasztó számára az ilyen tartalmak eléréséhez a titkosítást fel kell oldani. És természetesen itt jön képbe a bevételszerzés.

A white paperben leírták szerint, azok a fogyasztók, akik hozzá szeretnének férni a kódolt adatokhoz, a K.im Payment Engine-nen keresztül tehetik ezt majd meg. A szolgáltatás lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy kriptopénzzel fizethessenek a tartalomért. A rendszer a leírás szerint feleslegessé teszi a harmadik fél jelenlétét (bár eddig minden jel arra mutat, hogy maga a K.im lenne a harmadik fél).

Óriási a piac

Az információfogyasztás jelenlegi tendenciája óriási növekedést mutat az online tartalmak tekintetében. Csak az Egyesült Államokban a felnőttek átlagosan 5,6 órát töltenek naponta azzal, hogy a digitális médiát figyelik. Ez kiegészülve az olyan további tartalmakkal, mint pl. a YouTube és a Twitch, összesítve átlagosan 430 milliárd havi tartalommegtekintést jelent az interneten.

Ezek megdöbbentő piaci adatok, óriási bevételszerzési lehetőségekkel, amelyeket nem kellene többé személyek kis csoportja által irányítani hagyni, mint ahogy az jelenleg folyik

– fogalmaz Kim Dotcomék célkitűzése.

A kriptopénz alapú piactér megvalósításával Kim Dotcom állítása szerint egy decentralizált ökoszisztéma kezdeményezője akar lenni, amelyben minden résztvevő jól jár.

Kim Dotcom

Az elképzelés szerint a platform lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy bármikor hozzáférjenek ahhoz a tartalomhoz, amelyért fizettek. Azt is szeretnék elérni, hogy a valódi tartalomtulajdonosok effajta bevételszerzési módszere olyan tartalmakra is kiterjedjen, mint például blogposztok, hírcikkek, YouTube-videók, tudományos cikkek, gyűjtemények, Facebook-bejegyzések, stb.

Körülvesz a kripto

A kriptopénzek, mint tranzakciós eszközök, egyre fontosabb szerepet kapnak a digitális világ különböző területein. Legyen a cél átutalás, szabályos üzleti tranzakció, a peer-to-peer tranzakció, alacsony tranzakciós díj, ellenőrizhetőség, illetve a megváltoztathatatlan és biztonságos pénzügyi kommunikáció, a kriptopénzek egyre több területen teljesítik a felsoroltakat.

Kim Dotcom terve nem egyedülálló olyan szempontból, hogy jelenleg is több kriptokezdeményezés próbálkozik hasonlóval, mint a K.im projekt. Figyelembe véve viszont a tulajdonos személyét, ismertségét, elhivatottságát, valamit nem utolsó sorban a rendelkezésére álló anyagi forrásokat, mindenképpen követésre érdemes, mi fog kisülni belőle a későbbiekben. Jelenleg nem tudjuk még, mely projektek lesznek a befutók 5 éves időtávlatban. Az is lehet, hogy a K.im köztük lesz.

(CoinColors, a CCN alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS