Bitcoin Blockchain Színes

Néhány éven belül eltűnhetnek a bankszámlák

És ezt nem más, mint a Deutsche Bank egyik igazgatója mondta egy nemrégi üzleti fórumon, az okok között a kritopénzeket megjelölve.

A Deutsche Bank vállalati és befektetési részlegének elnöke, a bank igazgatótanácsának tagja, Marcus Schenck úgy véli, hogy a ma ismert bankszámlák akár már öt éven belül is megszűnhetnek. Ezt a Bloomberg Európai Tőkepiaci Fórumán mondta el szerdán Londonban.

A német bank egyik legmagasabb rangú vezetője a közönség azon kérdésére, hogy várható-e a közeljövőben bármiféle technológiai változás a bankok életében, egy személyes példát hozott fel. Elmondta, hogy egy kínai utazása nyitotta fel a szemét azzal kapcsolatban, a lakossági banki technológiák milyen robbanásszerű növekedés elé néznek a következő egy-két évtizedben.

Az elmúlt hetekben Kínában voltam, és láttam egy olyan céget, amely mikrochipeket gyárt Bitcoin bányászatra, és bármilyen más, blokklánc típusú technológia üzemeltetésére

– mondta el Schenck.

Érvelése szerint a kriptopénzek és -pénztárcák megjelenésével az emberek digitálisan tárolhatják pénzüket, anélkül, hogy szükség lenne egy harmadik félre, mint például egy bankra. Azt is hozzátette, hogy különböző források szerint az elkövetkezendő 5, 10, 15, vagy 20 évben a hagyományos bankszámlák megszűnnek, éppen ezért a banki szereplőknek különösen figyelniük kell a világban történő folyamatokra.

A kódereké a jövő

A Business Insider cikke megjegyzi, hogy a bitcoinhoz és a többi kriptovalutához használt pénztárcák már eléggé elterjedtek, és a jövőben még gyorsulóbb ütemű növekedésre lehet számítani, mivel egyre szélesebb körben használják őket.

A technológia hatással van a különböző üzleti vállalkozásokra. Tevékenységeink túlnyomó többsége a jövőben elektronikus kapcsolatteremtés útján válik majd lehetővé ügyfeleinkkel

– folytatta Schenck.

Azt is hozzátette, hogy a Forex üzletágukban már most is minden online működik, a rendszerben gyakorlatilag nincs emberi jelenlét, és nincs messze az az időszak, mikor a többi banki rendszer működtetéséhez sem lesz szükség emberekre.

Nem vagyunk messze attól, hogy egy banki alkalmazott esetében a programozás ugyanolyan elvárás legyen, mint az angol nyelv ismerete

– tette hozzá arra utalva, hogy a pénzügyi ágazat technológiai fejlődése azt is magával hozza, hogy az iparágban dolgozni kívánó embereknek új készségeket kell elsajátítaniuk, ezek közül pedig az egyik legfontosabb, a programozás.

(CoinColors.co, a Business Insider alapján)