Blokklánc

A blokklánc körül legyeskedik a magyar politika

Deutsch Tamás szerint a blockchain techno­lógiában regionális vezető szerepünk lehet, a kormány nyitott a digitális technológiák iránt.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Az elmúlt hónapok nagy európai kriptohírei folyamatosan a figyelem középpontjában tartották kontinensünket, így szégyenkezésre semmi okunk nem lehet még világ más, kriptotechnológiával jobban „fertőzött” régióihoz képest sem. Fehéroroszországban adómentes kriptokánaán jött létre, a szomszéd Ukrajnába 150 Bitcoin ATM érkezik, Észtország saját digitális pénzt csinál magának, Málta az európai Szilícium-völgy akar lenni, Svájc pedig már az is.

Az MTI ma egy üdítően jó hírt közölt, melyből kiderül, hogy vezetőink szerencsére itthon sem tétlenkednek, a blokklánc mellett megjelent a magyar politika:

A magyar kormányzat nyitott a blockchain technológiák bevezetése iránt, keresi a partnereket, akik segíthetnek megadni a közös választ erre a kihívásra, a cél pedig az, hogy az ország regionális vezető szerepre tegyen szert a pénzügyi (fintech) és blockchain technológiák terén

– mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos a témában rendezett pénteki budapesti konferencián.

A budapesti Blockchain Competence Center (BCC) megnyitóján a politikus hangsúlyozta:

A kormányzat célja az, hogy olyan, biztonságosan használható digitális technológiák nyerjenek teret, amelyek növelik a polgárok életminőségét és versenyképességét, valamint hozzájárulnak digitális kompetenciáik gyarapításához.

Közlése szerint ez év közepére elkészül Magyarország fintech-stratégiája, de hasonló dokumentum készül a blockchain-fejlesztésekkel kapcsolatban is, a kormányzat elé pedig az iparági szereplőkkel közösen kidolgozott anyag alapján kerülnek majd intézkedési, így törvényalkotási javaslatok.

Deutsch Tamás a fintech és blockchain fejlesztésekben elfoglalható helyünket ahhoz hasonlította, amelyet a telekommunikációban – különösen az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia kifejlesztésében – már elértünk. Megjegyezte, míg az előbbi témát ma leginkább a kriptovaluták kapcsán ismerik az emberek, az utóbbi is jóval nagyobb lehetőségeket rejt magában, mint pl. a ma egyik legnépszerűbb téma, az önvezető járművek kérdése.

Arról beszélt, „jó esély van” arra, hogy Magyarország a digitalizáció nyertese legyen, de ehhez arra is szükség van, hogy Európa ledolgozza az e téren mostanra felhalmozott versenyhátrányát.

A BCC társalapítói az eseményen elmondták: a blockchain technológia a gazdasági tranzakciók kikezdhetetlen nyilvántartása, amelynek révén a fizikaiak után teljesen egyedi, törölhetetlen és másolhatatlan „digitális tárgyak” hozhatóak létre, ennek gazdasági hatása pedig szerintük ahhoz lesz hasonló, amilyet az internet elterjedése gyakorolt a médiaiparra.

Dübörög a kriptogazdaság, nagy a digitális jólét

Korábban több cikkünkben beszámoltunk a hazai kriptoélet virágzásáról. Azóta is egymást érik a meetup-ok, előadások. A rendezvények teltházasak, rengeteg az érdeklődő. Oldalunkon az Eseménynaptár menüpontban továbbra is nyomon követjük a fontosabb magyar vonatkozású eseményeket.

(MTI alapján)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS