Bitcoin ICO Színes

Hivatalosan elismerte a Bitcoint Fehéroroszország

Hatalmas lépés: az országban legális az ICO, a kriptopénz kereskedelem pedig teljesen adómentes. Igazi kriptoparadicsom jöhet létre.

Fehéroroszország elnöke, Aljakszandr Lukasenka saját kezűleg írta alá azt a törvényt, mely rögzíti a kriptopénzek, az ICO-k, a smart contractok és a blockchain-fejlesztések legalizálását az országban. Minden kripto-tranzakció és az abból származó bevétel – beleértve a bányászatot is –, adómentes lesz az elkövetkező öt évben.

Aljakszandr Lukasenka államfő múlt pénteken jelentette be, hogy elfogadták az úgynevezett „Digitális Gazdaság Fejlesztése” című rendeletet.

A dokumentum elsődleges célja az, hogy olyan feltételeket teremtsen, amely az országba vonzza az IT vállalatokat, hogy azok képviseleti irodákat, fejlesztőközpontokat nyissanak, és népszerű termékeket hozzanak létre

– nyilatkozta az elnök.

A rendelet amellett, hogy legalizálja a kriptovalutákat és az ICO-kat, az összes ezzel kapcsolatos tranzakciót, valamint a hagyományos valutákra történő átváltást is teljesen adómentessé teszi a következő öt évben.

A Reuters kiemelte, hogy a gazdaságában még szovjet típusú elemeket is tartalmazó Fehéroroszország ezzel a lépésével a magánszektor növekedését, és a külföldi befektetők országba való bevonzását tűzte ki célul. A Rusbase orosz lap külön részletezte, hogy bárkinek lehetősége lesz a kriptopénzeket bányászni, tárolni, váltani, adományozni, örökségül hagyni.

A hírek egyébként már novemberben arról szóltak, hogy az első fehérorosz kriptovaluta-tőzsde készül a következő év tavaszán történő indulásra, ezt figyelembe véve nem meglepő a mostani kedvező döntés.

„Jogi komfort” a startupok számára

A rendelet soha nem látott mértékben biztosít optimális feltételeket a fehérorosz Hi-Tech Park cégei számára.

Hi-Tech Park

A fehéroroszországi High Technologies Park (HTP) egy különleges gazdasági övezet, amely speciális adózási és jogi rendszerrel rendelkezik a Belarusz Köztársaságban, hozzájárulva az informatikai üzletág kedvező és sikeres fejlődéséhez. Az amerikai Szilícium-völgy fehérorosz megfelelője.

A Sputnik szerint Fehéroroszország egyedi feltételeket teremtett a világnak a kriptopénzek területén, az ország polgárai, a vállalatok és a befektetők számára egyaránt.

A rendelet elfogadása után Fehéroroszországban lesz a világ egyik legkényelmesebb jogi környezete az informatikai vállalkozások számára. Külön kiemelésre érdemes, hogy az ország kedvező körülményeket teremt a blockchain technológia fejlesztése, és az azon alapuló vállalkozások számára

– mondta Vszevolod Yanchevsky, a fehéroroszországi Hi-Tech Park igazgatója.

A rendelet nem tartalmaz semmilyen korlátozást vagy speciális követelményt a digitális pénzek létrehozására, kibocsátására, tárolására, értékesítésére, váltására, valamint tőzsdék, váltók és egyéb kripto-platformok működtetésére

– emelte ki a Businessinsider a döntés kapcsán, majd a magánszemélyekre vonatkozóan megjegyezte, hogy mentesülnek a személyi jövedelemadó kötelezettség alól, amennyiben digitális érméket bányásznak, beszereznek és értékesítésükből bevételekre tesznek szert.

Okosszerződésben az elsők

A smart contractok, vagyis intelligens szerződések jogi érvényre emelésével pedig Fehéroroszország lett az első olyan ország a világon, amely az önállóan teljesülő szerződések legalizálását célozta meg.

Az intelligens, teljesítés függvényében életbelépő automatikus okosszerződések megoldhatják az emberiség összes alapvető problémáját, amelyek jelenleg a papírszerződések korlátaiból adódnak.

– mondta Denis Aleinikov, a minszki Aleinikov & Partners ügyvédi iroda vezetője, a rendelet egyik fő fejlesztője.

Nagy verseny van

Nincs még egy hónapja, hogy a fehérorosz pénzügyminisztérium és az ország nemzeti bankja azt mondta, nem támogatják a kriptovaluták legalizálását, „mert az komoly kockázatot jelenthet a pénzügyi piacra” – írta a Belapan. Az államigazgatás egyik forrása pedig korábban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „lehetetlen felügyelni a kriptovalutákat és nyomon követni azok mozgását”.

Ez a kettősség megfigyelhető volt az oroszok hozzáállásán is. Pár hónapja a hírek naponta változtak az orosz kriptohozzáállással kapcsolatban; egyik nap még bekeményítettek volna, utána tárt karokkal várták a kínai bányászokat, majd Putyin kockázatosnak minősítette a kriptopénzeket, a végén pedig a KriptoRubel terveivel tették fel a pontot az „i”-re (lásd: Oroszország címke).

De nem csak keletről, hanem északról, délről és nyugatról is vannak Fehéroroszországnak kihívói. Ez észtek digitális- és kriptoelhivatottsága köztudott, melléjük pedig kezd Málta is felzárkózni, ők egyenesen az európai Szilícium-völgy akarnak lenni. Svájcról nem is beszélve, ahol egyrészt a jegybank is nyitott a bitcoinra, a városok pedig az adók bitcoinban való elfogadását vezetik be sorra.

(CoinColors.co, a Bitcoin.com alapján)


Ha nem szeretnél lemaradni a kriptovilág híreiről és érdekességeiről,
kövesd a CoinColors-t egy kattintással a Facebookon!