Bitcoin Színes

Sorra születnek a kriptorekordok az országban

Világelsőként Bitcoin ATM nyílt egy bankfiókban, lezajlott az eddigi legnagyobb kriptorendezvény 520 résztvevővel. Jön az altcoin ATM!

Mozgalmas napokat tudhat maga mögött a magyar kriptotársadalom. Az elmúlt másfél hét több olyan hazai kriptoeseménnyel is szolgált, amely vagy egyedülálló volt a maga nemében, vagy valamilyen rekordot döntött meg.


Korábbi cikkünk, melyben a magyar kriptopiac robbanásszerű növekedését vettük szemügyre, szintén rekordot ért el, mind megtekintésben – több mint 1000 –, mind a kedvelések számában – összesen majdnem 200 –, amit ezúton is köszönünk kedves olvasóinknak. Most viszont természetesen más rekordokról fogunk beszámolni.


Bitcoin ATM

Innovatív páros debütált november 10-én Nyugat-Magyarországon. A világon is egyedülálló módon Bitcoin ATM nyílt egy bankfiókban, méghozzá Mosonmagyaróváron. Ez egyben az ország első vidéki kripto ATM-je is. Az automatát a Shinrai üzemelteti majd, aki a népszerű MrCoin.eu internetes bitcoinváltó, és az első bitcoin-automata működtetője is egyben.

A cég tájékoztatása szerint a VI. kerületi Anker közben található automatájuk 2014-es átadása óta eddig 10.000 tranzakciót bonyolított le. A mostani ATM átadásakor az élő közvetítés alatt egy szerencsés – vagy inkább élelmes – néző 10.000 Ft-ot nyerhetett.

Bankfüggetlen bankfiók

Az ATM a VirPAY Pénzügyi Pont épületében lett elhelyezve, amely Magyarország első bankfüggetlen pénzügyi szolgáltatói fiókja, és szintén november 10-én kezdte meg működését. Küldetésükről így nyilatkozott Vizi Tamás ügyvezető a megnyitón:

A VirPAY számlavezetési funkciók tekintetében ugyanazt kínálja, mint a bankok, csak racionálisabban, rugalmasabban, emberközelibben.

A pénzügyi szolgáltató egy magyar magánszemélyek tulajdonában álló fintech startup vállalkozás, Magyarország egyik első bankfüggetlen számlavezető intézménye. Ugyanúgy a GIRO és a SWIFT tagja, valamint ugyanúgy a Magyar Nemzeti Banknál tartja ügyfelei pénzét, mint a nagybankok. A népszerű banki szolgáltatások közül mindent biztosítanak; például MasterCard bankkártyát havi díj nélkül, vagy 1% jutalékkal működő bankkártya-elfogadó terminált (POS, VPOS). Ami a lényeges különbség, hogy betétgyűjtéssel, hitelezéssel, bankgaranciákkal nem foglalkoznak.

Félezren hallgattak egyszerre kriptót

November 10-én, pénteken, lezajlott az ország eddigi legnagyobb kripto-rendezvénye 500 feletti résztvevővel. Az 5 csillagos Boscolo Hotel legnagyobb rendezvényterme teljesen megtelt az érdeklődőkkel. A 18:00 órára tervezett kezdés után 10 perccel még kígyózó sorok álltak a bejáratnál. Végül egyszerre kb. 520-an kísérhették figyelemmel az előadókat, akik közül hárman a Bitcoin Bázis csapatából kerültek ki, a záró előadást pedig az Admiral Markets vezetője tartotta.

Dr. Csizmadia Tamás kriptojogász a blokklánc-technológia alapjainak rövid ismertetése után a kriptopénzek jogi szabályozásának kérdésével és az okosszerződések (Ethereum) témakörével foglalkozott. Őt követte Elek Zsófia kriptoblogger, aki egy szemléletes prezentáción keresztül mutatta be a Bitcoin elmúlt 10 évét a kezdetektől egészen napjainkig. A szünet után Fekete Balázs, a Bitcoin Bázis alapítója végzett egy rövid, áttekintő elemzést a Ripple és a Bitcoin Cash pénzekről, majd a végén Molnár Zalán, a szervező Admiral Markets UK Ltd. Magyaroroszági Fióktelepének vezetője zárta a rendezvényt, aki a CDF kereskedés előnyeit mutatta be a hagyományos kereskedéssel szembeállítva.

Újabb ATM?

És ne feledjük, hogy november 22-én, szerdán jön a várva várt Blockchaineum konferencia, melyről részletesebben már korábban beszámoltunk. Az egész napos előadássorozat a kriptoélet válogatott szereplőit vonultatja fel.

Sőt, a hírek szerint meglepetések és bejelentések is várhatók majd a rendezvényen. A CoinCash – a nemrég indult új magyar bitcoinváltó – például a Facebook oldalán tette közzé rejtélyes bejelentését egy új automatával kapcsolatban, amelyet a szerdai rendezvényen mutatnak majd be a kriptoközönségnek részletesen.

Minden jel arra utal, hogy beindult a „kriptovonat” és gőzerővel zakatol!

CoinColors.co