Bitcoin Blokklánc

Az MNB szerint alternatív befektetésnek jó a kriptopénz

Viszont nagyon sok benne a kockázat. A blockchain pedig forradalmasíthatja az átutal­ási rendszert. Az egyik MNB igazgató nyilatkozott.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Néhány napja került megrendezésre a Portfolio Öngondoskodás 2017 elnevezésű konferenciája, melyen a kriptopénzekről is szó esett. A Magyar Nemztei Bank (MNB) képviseletében Gabler Gergely, a Speciális kompetencia igazgatóság igazgatója tartott előadást, melyben a lehetőségek mellett a kockázatokra hívta fel a figyelmet.

Gabler Gergely

A Magyar Nemzeti Bank Speciális kompetencia igazgatóságának vezetője. Számos nemzetközi szervezet munkájában vesz részt, mint pl. az Európai Bankhatóság (EBA), az Európai Központi Bank (EKB) vagy a Közép-Kelet Európai Bankfelügyelők Csoportja. Emellett óraadó tanárként rendszeres előadásokat tart a Budapesti Corvinus Egyetemen. 2014-ig az Erste Bank vezető elemzője volt, korábban pedig az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzőjeként dolgozott. (Portfolio)

Az igazgató szerint a kriptovaluták nem tekinthetők pénznek vagy pénz helyettesítő eszköznek, befektetésre pedig csak a kifejezetten vállalkozó szelleműeknek ajánlja azokat. A Portfolio beszámolója szerint az MNB viszont komolyan foglalkozik a kriptovalutákkal, a blockchainben pedig forradalmi lehetőségeket lát.

A bitcoin nem csalás

– jelentette ki az igazgató arra utalva, hogy a mögöttes algoritmus kizárja a visszaélés lehetőségét, ellenben a OneCoin-féle átveréseket egyértelműen veszélyesnek kell tekinteni.

A problémák között kiemelésre került a csalások miatti kockázat, valamint a felügyelet hiánya, illetve nehézsége. Előadást tartott még Szabó Dávid portfóliómenedzser, két Ethereum fejlesztő, valamint Debreczeni Barnabás, aki az alábbi kijelentést tette:

Párhuzamos, új gazdaság épül, ami nem ismer határokat.

A teljes cikk elolvasható a Portfolio oldalán.

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS