ICO Színes

Saját digitális pénzt csinál magának Észtország

A „digitális mintaállam” a világon elsőként ICO segítségével készül bevezetni az ország saját digitális pénznemét, az Estcoint.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


A kis balti ország arról híres, hogy minden hivatalos ügyet elektronikusan intéznek. Ezt annyira megszokták, hogy szinte már el sem tudják képzelni a papíralapút. Kaspar Korjus, Észtország egyik digitalizációs modernizálási projektjének a vezetője pár napja jelentette be, hogy előkészítettek egy javaslatot, mely szerint Initial Coin Offering (ICO) segítségével történne az államilag elismert kriptopénz bevezetése, mely az „Estcoin” nevet kapná. A program egyik tanácsadója maga Vitalik Buterin, az Ethereum alapítója, aki roppant lelkesen támogatja a projektet.

Egy ilyen kormányzati szintű tokenkibocsátásnak számtalan előnye lenne, többek között lehetővé tenné az ország számára, hogy a magántőke bevonásával új technológiákba és innovációkba fektessen az állami szektorban, az okos szerződésektől kezdve a mesterséges intelligenciáig. Hosszú távon pedig a befektetők (vagyis az e-lakosok) is jól járnának, mivel az ország fejlődésével együtt hasonló mértékben profitálnának tokenjeik után.

A teljes cikkek elolvashatók az IT café és a Portfolio oldalain.

Frissítés:

A FinTechZone legújabb cikkében párhuzamba állítja az észt szabályozást a magyarral; az MNB a kriptovalutát kockázatos fizető eszköznek tartja és fokozott óvatosságra inti az ilyen eszközöket használókat.

A Magyar Nemzeti Bank véleménye szerint egyes fizetésre használható virtuális eszközök (így különösen a Bitcoin) sokkal kockázatosabbak, mint a felhasználók által már jól ismert elektronikus fizetési megoldások (pl. bankkártya, elektronikus pénz, stb.).

A cikk megjegyzi továbbá, hogy nem olyan biztos az észtek elsősége, ugyanis korábban Kína és Oroszország is bejelentették, tervezik saját kriptovaluta kibocsátását. Az oroszok már egyre több helyen használják a saját fejlesztésű WAVES platformjukat, a kínaiak pedig a „kínai ethereum”-nak is nevezett NEO-t, melyről korábban már beszámoltunk. Ugyanakkor az észtek lehetnek az elsők, akik a technológiai mellett a jogi kereteit is megteremtik kriptovalutájuknak.

A teljes cikk elolvasható a FinTechZone oldalán.

Frissítés 2:

A 444.hu a hír kapcsán Magyarország helyzetén sopánkodik, Észtország rugalmasságára pedig az Uberrel való megállapodást hozza fel példának.

(Kép: icodaily.net)

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS