Ethereum Blokklánc

Az első magyar bank a blockchainkorszakban

Az OTP Bank belépett a már több mint 150 szer­ve­zetet magában foglaló Enterprise Ethereum Alliance elnevezésű blockchainszövetségbe.


 kripto.NEWS  💥  Minden, ami kell. És semmi, ami nem. (napi 200+ kriptohír) 


Bár Nemzeti Bank honlapján a blockchainről semmit, a virtuális fizetőeszközökről pedig csak egy tavaly decemberben kiadott figyelmeztetést lehet olvasni azok fokozott kockázatáról, a közgondolkodásban nagyon is benne vannak a kriptovaluták, valamint a hátterüket biztosító blockchain – olvasható a Bitport cikkében. Ezt jelzi, hogy a legnagyobb magyar bank is belépett az egyik legfontosabb blockchainszövetségbe, az Enterprise Ethereum Alliance-ba (EEA).

Február óta nőtt 150 fölé a tagság létszáma

Az EEA honlapján az OTP Bank azzal indokolta csatlakozását, az Ethereumot tartják a legkorszerűbb blockchain-technológiának, és a közösséghez való csatlakozás segíti a bankot céljai megvalósításában az ott kidolgozott közös szabványokkal és a tagok egymás között megosztott legjobb gyakorlatival. Az ismertető szerint az OTP az innovatív technológiákra koncentrál, és ehhez a blockchain-technológia számos lehetőséget biztosít.

A Bitport megkereste az OTP Bankot, hogy megtudja, mik a konkrét tervei a csatlakozással.

A teljes cikk elolvasható a Bitport oldalán.

 kripto.NEWS  🔥  Több a zászló. Egy a tábor. (kriptohírek 15 nyelven) 

kripto.NEWS